Többször találkozom azzal, hogy amikor felnőttek beszélgetnek a gyerek egyszerűen elkezdi mondani a saját mondani valóját, azaz belevág más szavába.
De belevágnak egymás szavába korosztályos beszélgetések során is.
Nem várnak, mert azonnal akarnak valamit.
Szerintem érdemes megtanítani gyermekeinknek, hogy ne vágjunk egymás szavába, várjuk meg, hogy sorra kerüljünk.
Nemcsak kisgyerekeknél tapasztaltam ezt a türelmetlenséget, tiniknél is.
Miért étdemes megtanítani a gyereknek, hogy ne vágjon más szavába?
Régimódi módon azt is mondhatnám, hogy legyünk udvariasak egymással.
De ha ez esetleg már nem érték, bár szerintem az, akkor is érdemes megvárni azt, hogy valaki befejezze a mondani valóját.
Ezzel türelmet is tanul a gyerek, meg kell értenie, hogy nincs minden azonnal.
Megtanulja, hogy figyeljen a másikra, annak mondani valójára.
Ismerje meg és értékelje más véleményét, ezzel tágul a látóköre.
Ilyen viselkedés mellett ő is elvárhatja, hogy meghallgassák és ne szakítsák félbe.
A felnőtt se figyel mindig
Amikor erről a témáról beszéltünk egy rendhagyó osztályfőnök órán, akkor a gyerekek azt mondták hogy: de hát engem sem hallgatnak meg, mert telefonálnak, vagy egyszerűen kimennek, amikor mesélek valamit.
Igen, érdemes saját magunkat megfigyelni, hogy mindig figyelünk-e, sose vágunk közbe, hogy a saját véleményünket minél előbb elmondjuk.
Ha a válasz igen, akkor kezdjük közösen az egymás meghallgatásának tanulását.
Kérjük, hogy gyermekünk is jelezze, amikor nem kap figyelmet, pedig számára fontos dolgot mesélne el.
A rendhagyó osztályfőnöki órákon sajnos gyakran tapasztaltam, hogy a gyerekek nem akaárják meghallgytni egymás véleményét vagy produkcióját. Csak a saját feladat volt érdekes számukra, nem érdekelte őket, hogy a másik kiscsoport mit csinált, mit talált ki.
Azt találtam ki, hogy kicsit átrendeztük a termet, mintha színházban ülnének, kértem azt is, hogy tapsolják meg egymást.
Nem állíthatom, hogy tökéletes megoldás volt, de így többen figyeltek a másik csoport prezentációjára vagy jelentére, mint amikor a kiscsoport a helyéről figyelt illetve nem figyelt a másik csoportra.
A legérdekesebb az volt, hogy amikor kooperációra kértem őket, és hangsúlyoztam, hogy mindenki felhasználhatja a másik ötletét is, akkor sem figyeltek egymásra.
Itt látható, hogy az aktív figyelmet tanulni és gyakorolni kell.
De fontos tény, hogy tudatos gyakorlással elsajátítható.
Motiváció, hogyha megérti a gyerek, hogy mit nyer az ilyen viselkedéssel.
Miért előnyös számomra az aktív figyelem és a türelem? - kérdezheti a tini.
Megismerheti mások szempontjait, ezzel szélesebb lesz a látóköre.
Ha figyel másokra és türelmesen meghallgatja mások véleményét, akkor ezzel olyan mintát mutat, hogy esélye lesz arra, hogy őt is meghallgatják.
Így kialakulhat egy értékes véleménycsere, melyből mindegyik fél tanulhat.
Ez a viselkedés nem alakul ki egyik napról a másikra, érdemes tudatosan figyelni rá.
Minél kisebb korban kezdjük a türelem és az aktív figyelem tanításást, annál jobban rögzül.
Azt gondolom, hogy a családi környezet jó terep ezeknek a képességeknek a tanítására minél kisebb korban.
Ismét egy nagyi feladat.
Lehet beszélgetni különböző helyzetekről, és dicsérjük meg a kisgyereket, ha türelmes volt és várt. A kicsi lépések értékesek és előre visznek.
Comments